Elnöki köszöntő print

Kedves Kollégák!

Egy rendkívül sűrű, ámde nagyon izgalmas márciusi hónapon vagyunk (majdnem) túl. Az Elnökség számára azért is volt különleges ez a hónap, mert most tartottuk a BEMSZ 40. szakkonferenciáját, amelyen többek között vendégünk volt Naohiro Mouri úr is, az IIA Global 2018-19-es elnöke. A konferencia megszervezése, lebonyolítása, Mouri úr (ahogy a japánok mondják: Mouri-san) további programjainak összeállítása igen sok feladatot jelentett, de örömmel mondhatom, hogy minden a várakozásainknak megfelelően, sőt azokat túlszárnyalóan sikerült. Hírlevelünkben egy rövid összefoglalót találhatnak a konferencia részleteivel kapcsolatban.

Mouri-san  további programjai közül kiemelendő az  Állami Számvevőszéknél tett látogatásunk,  amelynek beszámolóját Kollár Róbert kollégám tollából olvashatják. Szintén Róbert írt összefoglalót a Hírlevélbe az MNB-vel folytatott Bankszövetségi egyeztetésről, amelynek célja a felügyelet elvárásainak tisztázása volt az általuk előírt intézkedések végrehajtásának nyomon követése tekintetében.

Számomra azonban azért is volt rendhagyóan izgalmas a március, mert röviddel a konferencia után Tokióba utazhattam, hogy részt vegyek az IIA Global utolsó éves Tanácsülésén. Mivel éppen csak a mostani Hírlevelünk „lapzártájára” értem vissza, ezért azt, hogy miért volt ez az utolsó Tanácsülés, illetve hogy mi lesz ezután, majd csak a következő lapszámunkban megjelenő részletes beszámolómban fogom elárulni. Ugyancsak abban található majd a válasz arra a kérdésre, hogy vajon miért hord annyi japán szájmaszkot?

Remélem, hogy kellően felcsigáztam Önöket ahhoz, hogy következő havi hírlevelünket is elolvassák majd. 

Addig is - szokás szerint - jó munkát és jó egészséget kívánok! 

Tisztelettel,
Dr Gajdos Márton CIA, CISA
BEMSZ Elnök

gajdosm