Beszámoló az MKT – BEMSZ 2019. április 24-i közös rendezvényéről print

mktA Magyar Posta Zrt. adott otthont a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a BEMSZ közös rendezvényének, mely ezúttal a digitalizáció és adatelemzés témaköröket érintette. A több mint 80 regisztrált jelentkező jól mutatja a témák aktualitását.

 

Első előadóként Zsakó Enikő, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgató-helyettese tartotta meg prezentációját „Digitalizálás, kihívás és lehetőség a belső ellenőrzés számára” címmel, melyben többek között a modern, agilis fejlesztések, az automatizálás és a digitalizáció okozta kihívásokra, illetve azok kezelésének lehetőségeire hívta fel a résztvevők figyelmét. Az előadás során jelentős hangsúlyt kapott az is, hogy ezen új eszközök felhasználásával a belső ellenőrzési folyamatok hatékonysága is növelhető.

A következő előadó Vass Kálmán, a MP Zrt. Adatelemzési és ellenőrzés támogatási osztály vezetője volt, aki mintegy folytatva az első előadás gondolatmenetét „Adatelemzés az ellenőrzés folyamatában” címmel tartotta meg prezentációját. Az előadás során bemutatásra került a MP Zrt. belső ellenőrzési területén kialakított adatelemzési funkció működése az előfeltételektől a gyakorlati példákig. A funkció nyújtotta előnyök, a manuális, a részben automatizált és a teljesen automatikus elemzések előnyei mellett az előadó kitért a megvalósítás során használt informatikai megoldásokra is.

>Ezúton is nagyon köszönjük az előadóknak a hangulatos prezentációkat!

Természetesen a legközelebbi BEMSZ délután szervezése is már megkezdődött, melynek részleteivel hamarosan jelentkezünk.