• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • default style
  • red style
  • green style
  • yellow style
  • orange style
  • grey style
Beszámoló a BEMSZ 40., ünnepi nemzetközi szakkonferenciájáról PDF print email

ebesz_t_hm_3_10002019. március 13-án rendeztük a BEMSZ 40. szakkonferenciáját Budapesten, a budai várra gyönyörű panorámával bíró Spoon rendezvényhajón. Rendezvényünk díszvendége és egyben „keynote speaker”-e, azaz az első előadója Naohiro Mouri volt, az IIA Global 2018-2019-es elnöke.

Megnyitómban örömmel utaltam arra, hogy ez már-már hagyomány, hiszen tavaly az előző elnök, Michael Peppers járt nálunk, és reméljük, hogy a jövőben is vendégül láthatjuk majd hazánkban az IIA magasrangú képviselőit. Mouri san üzenete egyértelmű volt: az IIA sztenderdjei nem csupán továbbra is érvényesek, de egyenesen alapvetőek és megkerülhetetlenek a szakmánkban. Mouri san ehhez kapcsolódó, magyar felirattal ellátott elnöki videója egyébként tavaly november óta elérhető a BEMSZ honlapján keresztül. A bevezető blokk másik előadója Oleg Kourzanov volt, aki a szakmát elkerülhetetlenül formáló technológiai fejlődésről beszélt.

A konferencia címe “Integrated Assurance - Stronger Together”, azaz a fókuszban az “integrált bizonyosságnyújtás” volt, azzal a kiegészítéssel, hogy a társ-védelmi vonalakkal “együtt erősebbek vagyunk”. Ennek érdekében a célunk az volt, hogy néhány hosszabb helyett minél több rövidebb előadás legyen, ahol a téma, az integrált bizonyosságnyújtás a három különböző érdekcsoport szempontjából három blokkban került megtárgyalásra.

A Kövesdi László, korábbi BEMSZ Elnökségi tag által moderált első blokkban a belső ellenőrzés szemszögéből tekintettünk a kérdésre. Ludvigh Csilla, az MKB Bank belső ellenőrzési vezetője a follow-up tevékenységben rejlő lehetőségekről beszélt, hogy miként támogathatja ez a társterületekkel való együttműködést. Bindics Judit, az Ernst & Young partnere a belső ellenőrzés jövőjét és annak hatását a többi védelmi vonalra elemezte. A blokk utolsó előadójaként Mark Dekeyser, a KBC csoport belső ellenőrzési módszertani szakértője azt a kérdést járta körbe, hogy a belső ellenőrzést jelenleg érintő trendek fokozatos változásnak vagy inkább paradigmaváltásnak tekinthetőek-e. 

A második blokkot Szabó István, a BEMSZ Elnökségi tagja moderálta, melyben a társ-védelmi vonalak képviselőinek szempontjait vettük végig az integrált bizonyosságnyújtásban rejlő előnyök tekintetében. Első előadó Naszódi István, a Raiffeisen Bank Compliance vezetője volt, aki a compliance és a belső ellenőrzés közötti együttműködés lehetőségeit egy konkrét példán, a MIFID 2. implementációs projekten keresztül ismertette. László Júlia, a Deloitte senior menedzsere a védelmi vonalak csalásmegelőzés és -felderítés terén végzett együttműködéséről beszélt. A blokk végén Lakos György, a PWC szakértője Audit 2.0 címmel a folyamatelemzés (mai divatos kifejezéssel a process mining, azaz folyamatbányászat) lehetőségeit mutatta be.

A harmadik, egyben utolsó blokk moderátora Smohay Ferenc, a BEMSZ Elnökségi tagja volt, amelyben az integrált bizonyosságnyújtás szempontjából legfontosabb “ügyfeleink”, a stakeholderek kerültek a pódiumra. Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley hazai vezetője képviselte a felsővezetői szintet. Azt a kérdést tette fel, hogy készen állunk-e az „Adatok Korának” a kihívásaira, a mesterséges intelligencia okozta változásokra, és megosztotta elvárásait a belső ellenőrzési funkcióval kapcsolatban. Dr. Illésy János, a  Magyar Telekom Audit Bizottságának elnöke, mint kiemelt stakeholder bemutatta a Magyar Telekom védelmi vonalait, együttműködésüket. Felvázolt egy másik nézőpontú hármas védelmi vonal struktúrát is: 1. Tone at the top – felsővezetői elhivatottság, 2. Tone at the middle – a középvezetés elkötelezettsége, 3. Overall Corporate Awareness – minden munkatárs tudatossága. A nap utolsó előadójaként Michael Carlson, a KPMG partnere pedig a külső audit nézőpontjából és tapasztalatai alapján mutatta be, hogy mikor tudnak támaszkodni a belső ellenőrzésre, mikor nem, melyek a fő tényezők a sikeres együttműködéshez.

A nap végén Kollár Róbert, a BEMSZ Elnökségi tagja, a BEMSZ korábbi elnöke összegezte a nap során elhangzottakat. Általánosan elmondható, hogy mind az előadók, mind a hallgatók pozitívan értékelték a konferenciát, a végén Mouri san kiemelte, hogy különösen örült a rendezvény “családias” jellegének, és hogy sok résztvevővel tudott személyesen találkozni és szót váltani. Bízunk benne, hogy soron következő konferenciáinkon is legalább ilyen jó hangulat és ilyen érdekes tartalmak lesznek. (Az Elnökség nevében ígérhetem, hogy mi mindent megteszünk ennek érdekében).

Dr. Gajdos Márton CIA, CISA

BEMSZ Elnök

 

vilagkonf

globconn


KAPCSOLAT

Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete honlapja

BEMSZ titkárság - 1149 Budapest, Angol u. 34. - Telefon: 336-1505 - E-mail: titkarsag@iia.hu - Titkárságvezető: Miskolczi Judit

SzerkesztőségETK Szolgáltató zRt. 
Üzemeltetés:  MAZE Kft.

Facebook oldalhttps://www.facebook.com/BEMSZ

Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató

TAGSÁG

Tudjon meg többet a tagságról!