• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • default style
  • red style
  • green style
  • yellow style
  • orange style
  • grey style
Elnöki köszöntő PDF print email

img-EasterKedves Kolléga!

Alig kezdődött még el ez az év és már is itt van Húsvét. Biztos azért is tűnik ilyen rövidnek az év eleje óta eltelt időszak, mert annyi minden történt benne. Mindenek előtt két mérföldkő eléréséről szeretnék számot adni:

 

Amint azt hírlevelünkben alább olvashatjátok is majd, az IIA Global Elnöke, Richard Chambers arról  adott hírt, hogy az IIA taglétszáma globálisan átlépte a 200.000 főt. Ez azért is örvendetes, mert már évek óta e körül levitált a létszám, de most először lépte ezt át. Az IIA saját felmérése szerint globálisan mintegy 400.000-en dolgoznak belső ellenőrként és ennek a sokaságnak immár a fele egyben IIA tag is. 

A másik (számszakilag szerényebb, ámde számunkra szintén fontos) mérföldkő, hogy a BEMSZ taglétszáma is egy új rekordot állított be: átléptük a 400-as küszöböt. Ez egyfelől nagyszerű, mert az Egyesület dinamizálódását jelzi, másfelől azt is mutatja, hogy komoly tartalékok vannak még a bővülés előtt, hiszen ha csak az IIA 50%-os penetrációjára gondolunk, akkor mi még ettől messze vagyunk. Csakúgy, mint az IIA Global új stratégiájában, nálunk is az a cél, hogy a belső ellenőrzési szakmában az IIA (itthon a BEMSZ) legyen az elsőszámú szakmai forrás, és ez legyen az ebben a funkcióban dolgozók legfőbb találkozási fóruma.

Ezen közlemények után essen most szó a tartalomról: mostani hírlevelünkben több (remélhetőleg) érdekes olvasmányt is találhattok. Előző lapszámunkban már ígértem egy részletes úti beszámolót az IIA Global március végi Tanácsüléséről. Híven ezen ígéretemhez most egy részletes beszámolóban foglaltam össze a Tanácsülés főbb eseményeit, illetve az úton szerzett benyomásaimat.

Április 24-én egy izgalmas, a Magyar Közgazdasági Társaság Ellenőrzési Szakosztályával közös BEMSZ Délutánon vehettünk részt, amely a digitalizációval és adatelemzéssel foglalkozott a belső ellenőrzés terén. A rendezvényről Batta István kollégám írt összefoglalót.

Amint erről LinkedIn oldalunkon már hírt adtunk (ezúton is buzdítom minden tagunkat, hogy kövesse ezt az oldalt, ha eddig még nem tette volna meg), immár lehetőség nyílik a BEMSZ tagjai részére is az IIA On-Demand online oktatási felületének igénybevételére. Az ezzel kapcsolatos részleteket Láncos Mátyás kollégánk cikkéből olvashatják.

Fontos információ: Május 30-án tartjuk meg a BEMSZ éves közgyűlését, melynek meghívóját szintén csatoltan találhatjátok. 

A távolabbi jövő tekintetében említendő, hogy az IIA Luxemburg szervezi idén szeptember 18-20-a között az ECIIA éves konferenciáját. A tapasztalatok szerint ezek igen nívós, komoly szakmai tartalommal bíró rendezvények, ahol a szakma európai színe-javával lehet találkozni. Ha egy tagországból 5-nél többen jelentkeznek a konferenciára, akkor jelentős kedvezménnyel vehetnek részt rajta, de ennek feltétele az együttes jelentkezés. Annak érdekében, hogy felmérhessük, hogy mekkora az érdeklődés, ezúton kérek minden kedves kollégát, aki részt kíván venni a rendezvényen, hogy május 10-ig jelezze ezt az Elnökség bármely tagja felé.

A Közgyűlés előtt még jelentkezni fogunk májusi hírlevelünkkel. Addigi is szokás szerint jó munkát és jó egészséget, a múlt heti ünnepre pedig (utólag is) áldott Húsvétot kívánok!

 

Tisztelettel,

dr. Gajdos Márton CIA, CIA
A BEMSZ Elnöke

 

vilagkonf

globconn


KAPCSOLAT

Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete honlapja

BEMSZ titkárság - 1149 Budapest, Angol u. 34. - Telefon: 336-1505 - E-mail: titkarsag@iia.hu - Titkárságvezető: Miskolczi Judit

SzerkesztőségETK Szolgáltató zRt. 
Üzemeltetés:  MAZE Kft.

Facebook oldalhttps://www.facebook.com/BEMSZ

Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató

TAGSÁG

Tudjon meg többet a tagságról!