• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • default style
  • red style
  • green style
  • yellow style
  • orange style
  • grey style
Elnöki köszöntő

ElnokiKedves Kollégák,

Nemrégiben azt mondtam, hogy bárhogy is alakul majd a (közel)jövő, azt gondolom, hogy történelmi időket élünk, ez egy életre szóló tapasztalás mindannyiunk számára. Lehet, hogy 10 év múlva nem fogunk pontosan emlékezni mondjuk 2018 történéseire (én mondjuk nagy részére már most sem emlékszem), de arra, hogy 2020 elején a fél világ karanténba vonult egy járvány miatt, szerintem emlékezni fogunk.

Ezzel együtt néha rácsodálkozom, hogy mennyire meg tudja szokni az ember az olykor rendkívüli (talán még jobb szó, hogy „szürreális”) körülményeket is. Több mint egy hónapja már, hogy egy korábban nehezen elképzelhető helyzet lett a mindennapok „normalitása”. Nyilván – mint mindenki – én is azt szeretném, hogy múljon el végre a veszélyhelyzet, de azon is eltűnődöm, hogy mi az, amit már később sem kellene úgy csinálni, mint régen.

Pár hónapja még a klímakatasztrófa volt az egyik leggyakoribb „aggódnivaló” a médiában (amit most szinte teljesen felülírt a koronavírus), de azt olvasván, hogy mennyire kitisztult a levegő számos ipari körzetben, hogy milyen jó, hogy a korábbinál jóval alacsonyabb közúti és légi forgalom mennyivel kevesebb szennyezést okoz, magamban annak szurkolok, hogy ne pontosan ugyanabba a régi kerékvágásba térjen majd minden vissza, mint ami korábban volt. Már csak azért is, mert lelkes (de amatőr) kertészként feltűnt, hogy hetek óta nem volt igazi eső, minden csontszáraz és nehéz ezt nem a klímaváltozás kontójára írnom. (Ma egy reggeli TV műsorban az időjós egy indián esőtáncot járt el hogy legyen végre csapadék, kíváncsian várom, hogy lesz-e hatása.)

Már most nagy összegben mernék fogadni arra, hogy a változásokból sok minden itt fog maradni velünk. Mindenképpen ilyen a digitális kommunikáció terjedése. Persze nem csak nekünk kell megújulni és változni tudni, de Egyesületünknek is: kísérleti jelleggel e hónapban megtartottuk az Egyesület első online BEMSZ Délutánját, melynek címe: „A védelmi vonalakra vonatkozó szabályozás fejlődése az elmúlt 3 évben”, előadója pedig Dr. Győrök Katalin, a Bank of China Magyarország belső ellenőre volt. Örömmel mondhatom, hogy a kísérlet nagyon jól sikerült és a kapott visszajelzések is mind pozitívak voltak. A BEMSZ Délutánra regisztrálók, valamint az előadást meghallgatók száma is meghaladta a száz főt. Ez a magas szám egyben válasz volt arra a kérdésünkre, ami a rendezvény szervezése kapcsán felmerült bennünk: van-e igény erre az on-line formátumra?

Májusban szintén kísérleti jelleggel egy online workshop-ot is szervezünk, melyet korábban élő programként terveztünk megtartani: előre láthatóan május 13-n Jordan Karabinov MBA, ACCA, CIA, az IIA Bulgaria elnöke tart majd egy fél napos workshopot “How to build an effective fraud prevention system in the organization”. Az előadás nyelve angol lesz, részvételi díj BEMSZ tagoknak 9.500,- Ft, nem BEMSZ tagoknak 16.000,- Ft lesz. A részleteket megtalálhatjátok majd hírlevelünk vonatkozó cikkében.

Azzal zárom soraimat, hogy mindenkinek jó egészséget, a megváltozott körülmények között jó munkát, hírlevelünkhöz pedig jó böngészést kívánok.

Üdvözlettel,


gajdos






 

Dr. Gajdos Márton CIA, CISA, CFE
A BEMSZ Elnöke

 

vilagkonf

globconn


KAPCSOLAT

Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete honlapja

BEMSZ titkárság - 1149 Budapest, Angol u. 34. - Telefon: 336-1505 - E-mail: titkarsag@iia.hu - Titkárságvezető: Miskolczi Judit

SzerkesztőségETK Szolgáltató zRt. 
Üzemeltetés:  MAZE Kft.

Facebook oldalhttps://www.facebook.com/BEMSZ

Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató

TAGSÁG

Tudjon meg többet a tagságról!