• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • default style
  • red style
  • green style
  • yellow style
  • orange style
  • grey style
Beszámoló a BEMSZ Risk Management és Fraud Prevention szekcióját irányító Állandó Bizottság (RÁB) alakuló üléséről

Örömmel adjuk hírül, hogy az előzetes felhívásra jelentkező öt lelkes kollégával 2019. december 5-én megalakult a BEMSZ Risk Management és Fraud Prevention szekcióját irányító Állandó Bizottság (RÁB)!


Bemutatkozás után választottunk elnököt, és közösbe tettük elgondolásainkat a bizottság céljairól, melyeket ügyrendben is megjelenítettünk.
A kockázatmenedzsment erősen érinti a második és harmadik védelmi vonalat is, ezért tisztáztuk például, hogy: „A szekció nyitott a kockázatok kezelésében és - annak részeként - a csalások megelőzésében illetve felderítésében érintett szakemberek, valamint belső ellenőrzési szakértők felé. Kiemeljük mindazonáltal, hogy a Bizottság a tevékenységét elsősorban olyan területekre összpontosítja, amik a menedzsment szempontú kockázatkezelésnek, a II. Védelmi Vonalban elhelyezkedő kockázati kontrollnak és a kockázatmenedzsmentnek, mint a szervezeti célok elérése érdekében alkalmazott irányítási eszköznek adnak prioritást.”
Tervezett tevékenységeink egyik fő célja, hogy minél láthatóbbá szeretnénk tenni a kockázatok menedzselésével és csalásmegelőzéssel kapcsolatos szép szakmákat. Ennek érdekében szeretnénk ajánlásokat készíteni felmérés(ek) alapján, BEMSZ délutánt szervezni, cikkeket publikálni a BEMSZ hírlevélbe (és máshova), rendezvényeket, aktivitásokat, workshopokat szervezni, stb.
Biztosak vagyunk benne, hogy a közös szakmai munka során a Bizottság tagjai is fejlődnek szakmailag, ami így pozitívan hat vissza az általuk képviselt vállalatokra és szervezetekre.
Szeretettel várjuk téged is, csatlakozz hozzánk!


Üdvözlettel,


Smohay Ferenc
BEMSZ elnökségi tag, RÁB elnök

 

vilagkonf

globconn


KAPCSOLAT

Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete honlapja

BEMSZ titkárság - 1149 Budapest, Angol u. 34. - Telefon: 336-1505 - E-mail: titkarsag@iia.hu - Titkárságvezető: Miskolczi Judit

SzerkesztőségETK Szolgáltató zRt. 
Üzemeltetés:  MAZE Kft.

Facebook oldalhttps://www.facebook.com/BEMSZ

Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató

TAGSÁG

Tudjon meg többet a tagságról!